Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szaboljev Erzsébet

2011.04.22

 

 

 

 

Ádventi gyertyák

 

Gyertyák égnek körös-körül,

táncot jár a fényük.

Betlehemi Hajnalcsillag

utat mutat nékünk.

 

Fenyőillat járja át

a havas téli tájat;

melegséggel tölt el bája

Kisded mosolyának.

 

Piciny gyermek a bölcsőben

anyját nézi kérdőn:

Kezét nyújtja, ajka szólna,

de csak néz igézőn.

 

Csoda történt, most már tudom.

Leszállt Ő a Földre!

Angyalarcú gyermek jött el

közénk – mindörökre.

 

 

 

Karácsonyi áhitat
 
Csillagruhába öltözött a decemberi este. Arany és ezüst flitterek díszítették palástját. A megfáradt felhők napi útjukról pihenni tértek. Gondolták, az ünnep fényeit nem illő eltakarniuk, mély álomba ringatták magukat. A jóságos Hold az eljövetel tiszteletére alaposan felhizlalta magát. Kerek orcája ezüstösen mosolyogott, s a csillagok vidám táncot lejtettek a Tejúton. Az égi táncosok néha cinkosan összenevettek öreg barátjukkal, s jólesően megállapították, Őlunasága bizony jó egészségnek örvend! Az égi jókedvet látták a Karácsonyt váró emberek, s aki egy pillanatra is felnézett az égre, észrevehette az ünnepi készülődést.
 
Az utcákat már feldíszítették. Fényfüzérruhába öltöztették a házakat, a Fő úti fákat, a kirakatokat és a Megváltóra váró lelküket. A levegő megtelt várakozással. Az izgalom szinte tapintható. A Deák - téri templom toronyórája a hidegtől rekedten elütött egy bimbamot, aztán rögtön rájött, ez a nap más, mint a többi! Feladva büszkeségét, megköszörülte ettől ércessé váló torkát, és vidám harangozásba kezdett.
 
A templom is készül az ünnepre. A padsorok között is érezhető az izgalom, az ádventi várakozás. A színes sokaság színes ruhája, mind - mind karácsonyfadísz. Körös - körül gyertyák, s középen az első, az ádventi szimbólum gyertyája. Felzúg az orgona, lecsendesedik a morajlás, majd teljes a csend. Sorjázni kezdenek a versek, dalok, templomi énekek. Kedves arcok, mosolygós szempárok, könnyek, áhitat. A hallgatóságot magával ragadja a zene, és elrepíti egy másik dimenzióba. Fények és illatok. Tömjén és mirha. Aztán – egy csilingelő hang. Fiúszoprán. Csilingelő égi hang. Csendes éj… Szentséges éj… Csodás hang. Eljöveteli hangulat. A szemekben könnyek. A falakat díszítő pufók angyalkák rokokótáncra perdülnek az áhítat - zene dallamára…
 
Nézem, hallgatom ezt a csodát. Köszönöm, Uram! Igen. Ő az én kisfiam. Az én kis karácsonyi csodám. Megszületett a Kisjézus halleluja! Mennyből az angyal… az én kis angyalkám… Ezt a katartikus élményt még soha nem tapasztaltam. Végigpereg előttem eddigi életem. Hallgatom életem értelmét, és körülölel a Karácsony. Gyertyafény. Jézus és a rám találó szeretet messzire röpíti gondolataimat.
 
Zöld fenyő, óh zöld fenyő… szent az este…
 
Szenteste. Terített asztal. Feldíszített karácsonyfa. Illatok. Az asztalon tárkonyos húsgombóc leves. Rántott hal. Töltöttkáposzta, beigli. Érzem az illatokat, s ott belül látok valamit, valakit, valakiket.
 
Kislány vagyok. Étkezőasztal. Édesanyám mellett nagyapám, nagyanyám, nagybátyám, édesapám és én. Már hosszú évek óta nem lehetnek velem, csak az álmaimban, a gondolataimban. A kisfiam énekel. Együtt vagyunk. Közel vagyunk. Megint. Csoda. Egy tízéves kisfiú éneke, és a karácsonyi áhitat csodája.
 

 

Ciripel a tücsök

 

Hol zeng fel a dal,

ha elült a viharban?

Hol a csalfa vágy,

remény után kiált!

 

Vége.

Elég.

Káosz.

 

Álom.

Csend.

Végre!

 

Felnövök.

Estére.

 

Szikrázik egy csillag.

A hold ezüstje ragyog.

 

Ciripel a tücsök,

rákacag az élet:

Hej, te rusnya élet!

Nevetni akarok!

 

Ha lehetne, boldog lennék.

 

Ha lehetne, elrepülnék

Ha tehetném,

messze szállnék.

 

Arcom mosoly – múló árnyék.

 

Ciripel a tücsök.

Ciripel a tücsök.

 

cciiirrrrr…cciirrr

cirip … cirip… cipcirip

 

Könnyízű a harmat.

Cseppjeiből előbújik

a violaszínű hajnal.

 

 

Felelősség
 
Megszülettünk. Mindannyian. Valamikor. Fájdalmak közt, valahogyan. Sírva, és mégis telve bizalommal. Kaptunk egy esélyt. Mindenki. Igaz, volt, ki az Eredendő Bűn miatt, érte és miatta – csak egyet. Ezt az egyszeri esélyt, lehetőséget kellene a legjobb tudásunk szerint megélnünk. A lehetőségek tárháza végtelen. Nagyon sok összetevője van. Útelágazások. Találkozások. Emberek és embertársak. Döntések és buktatók. A hibalehetőség. És az ellenszere. Sokszor hibázunk, és elméletileg tanulunk is a hibáinkból. Keveset. Ezek a hibák, botlások - jobb esetben erősítik jellemünket. Formálják és alakítják személyiségünket…
Ezt az egyetlen esélyt meg kell becsülnünk. Meg kellene becsülnünk. Tisztelni kell a mulandóságot, életünk mulandóságát. Az életet, a lehetőségeket meg kell becsülni, óvni, szeretni kell, mert hiába sajátunk, csak egyszeri lehetőség! Fel kell ismerni az értéket: a lehetőség értékét!
Az ÉLET egyszeri, egyedi, utánozhatatlan és megismételhetetlen CSODA! Fel kell nőnünk hozzá! Mindannyiunknak! Él a Földön néhány szerencsés ember, aki több esélyt is kapott. Szerencsések, vagy talán kiválasztottak? A SORS kegyeltjeik? Igen. Ők különlegesek, talán mások is, mint a többiek. Ők talán az angyalok? Vannak egyáltalán angyalok? S, ha vannak, hol élnek, hol találkozhatunk velük? Már, mint a földreszállt angyalokkal? Köztünk élnek? Miről ismerjük fel őket? Vannak ismertetőjegyeik?
Biztosan. De ezeket a jegyeket felismerni, észrevenni nem mindenki tudja. Nemcsak az angyalok a kiválasztottak – gondolom én – hanem azok az emberek is, akik felismerik őket. Ez a felismerés valószínűleg átmenet az ÉLET és HALÁL között. Ébren. Megmagyarázhatatlan tudatállapotban. Ez privilégium. Nem mindenkinek jussa. Ez az érzés, ez az állapot, egy magasabb ERŐ része. Nem érezheti mindenki a jelenlétét.
Az a bizonyos FÉNY az ALAGÚT végén – hiszem – igenis létezik. Igazából ez Hit kérdése, és csak az hiszi el, aki már valamikor, valahol, valamilyen formában megtapasztalta, látta ezt a FÉNYT…
Létezik egy olyan élethelyzet, vagy vészhelyzet, amikor ott van veled az a láthatatlan VALAMI, vagy VALAKI. Nevezzük akár angyalnak, akár másnak, akinek a bajban érzed a jelenlétét, aki, ott, akkor, megfogja a kezed. Vigyáz rád, és mindezért nem nyújtja be a számlát…
Hát igen. Az ÉLET egy CSODA! Vigyázz rá! Élj a lehetőségeddel! Azzal az egyetlen eggyel, ha nem vagy kiválasztott! Szeress, s hagyd, hogy szeressenek! Tiszteld a másikat, de szeresd önmagad is! Fontos! Igen, szeresd magad! Éld, ne csak lásd az ÉLETET! Örülj a csodának, élvezd a NAP melegét, fényét – s melegétől megérzed, fényétől meglátod a CSODÁT…
Ez a te örökséged, és egyben az igazi FELELŐSSÉGED! Mert megszülettünk, és egyszer meg is fogunk halni. Akkor el kell tudnunk számolni a kapott lehetőségekkel.
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Kérdés

 

Szeretetben élek?

Szeretetet adok?

Hittem, vagy csak kérdem:

Szeretetet kapok?

 

Szerelmem Ősz,

magányos eső:

szelíd ünő harmat könnye.

 

Kéklő köd s te jössz felém.

Bágyadt árnyad beragyogja

sápadt fényű sárga fény.

Vágy…

 

Ökörnyálfátylú ruhában

a szeptemberarcú köd

álmot hint szememre.

Megyek tovább -

túl a horizonton:

magamban merengve…

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.